Az utolsó első

Amikor évekkel ezelőtt belekezdtem a fotózásba, ebbe szerettem bele:

Az újszülöttekbe.

Mindent tudni akartam, arról, hogyan kell ezt a “műfajt” csinálni. Itthon, és külföldön is vettem részt workshopokon, gyakoroltam szorgalmasan és számtalan apró életet örökítettem meg.

Úgy ahogyan tanultam, ahogyan másoktól láttam…

Ugyanakkor az elmúlt években más nagyon fontos dolog is történt velem. Talán a legfontosabb. Megtaláltam a saját hangomat, megtaláltam az utat, ami az enyém. Lett egy “englertorsis” stílusom, és, aki követi a munkámat annak nem mondok azzal újat, hogy sehol máshol nem érzem jobban magam, mint a családjaimmal kint, a szabadban.

Az önismeret és saját magam tudatos figyelése eljuttatott arra a pontra, amikor megfogalmazódott bennem, a gondolat: elengedem az újszülött fotózást.

Ahogy láttam, ahogy tanultam, ahogy tanítottam…

Nem, nem hagyom abba. De többet nem láttok tőlem “klasszikus” pózban, kellékben babákat.

De láthattok majd “englertorsisat”.
Természeteset, hangulatosat, igazit, érzelmekkel, jelentéssel bíró képeket.

Mert a legfontosabb lecke, amit megtanultam, amióta kezemben a gép, az az, hogy azt csináld, ami Te vagy. Úgy csináld, ahogy Magadénak érzed.
Ne félj másnak lenni, főleg ne változtatni, ha úgy érzed.
Ne a piacot figyeld (tudom anti-marketing), hanem Önmagad.
És akkor minden rendben lesz.

Mert mindannyian változunk.
Ettől szép a világ.

Ölelés
O.

A kép az utolsó klasszikus sorozatomban készült első “új” kép.