"A legbelső világunk

csakis a miénk.

Nem odaadható

és nem elvehető.

Itt vagyok igazán én.

Ezt kell tisztelnünk

és szeretnünk

önmagunkban,

másokban

és a gyerekeinkben."

Englert Orsi

Jelen pillanatban két gyermek édesanyja, feleség és egy kutya gazdája vagyok. Emellett fotográfus. Ez a mostani minőségem. Életem korai szakaszában voltam már a szüleim érzékeny kislánya, nővére a két hugomnak, kamasz fiúbandában az egyetlen lány, aranyjelvényes atléta, majd 15 évig profi kosárlabdázó.

Nem készültem sportolónak lenni, csak szerettem játszani. Legalacsonyabbként és különösebb tehetség hiányában nem javasolták ezt a sportot. Mindezek ellenére volt kitartásom, alázatom, hitem és pár olyan tulajdonságom, ami a végén egészen a magyar válogatottságig vitt. Játszottam itthon és külföldön is.

A gyermekeim születése után újabb szakmát építettem fel. Ekkor lettem fotográfus.

Mint a sportban, itt is a már zsigereimben hordozott szorgalom és tudatosság vitt előre, majd annyi év után végre újra az "érzékeny kislány" énem is teret kaphatott azzal, hogy a kamerába nézett.

2017 óta tanítok/mentorálok is fotósokat családi fotózás és business témakörében.

Hálás vagyok, hogy ismét olyan munkám van, amit szívből szeretek.

Lány a kamera mögött...

Ami foglalkoztat

Az eredeti végzettségem

pszichológia

közgazdász

Függőségem

Semmi nem tesz boldogabbá, mint

a gyerekkönyvek vásárlása

a gyerekeimet boldognak látni

Amire büszke vagyok

lendület

Ami kikapcsol

a futás

a hangom